Iskolánk története, jelene, jövője

Köznevelési feladatok ellátásának kialakulása szociális intézményeinkben

Kezdetek

Pécsett 1995-ben, Siófokon 2006-ban, Marcaliban 2008-ban szülői kezdeményezésre alapították meg a fogyatékos személyek nappali intézményét. Személyes gondoskodást nyújtó szociális alapellátás keretében biztosít lehetőséget napközbeni speciális szakellátásra. A nappali intézményekhez csatlakozott azután a speciális alapellátást nyújtó támogató szolgálat.

A nappali intézményben ellátott tanköteles korú, súlyosan és halmozottan sérült gyerekek részére szerveződött 2010. szeptember 01-én a fejlesztő iskola, még a nappali intézmények integrált egységeként, Marcaliban, Siófokon és Pécsen.

2014. szeptember 01-től a három oktatási intézmény egyesült, Pécs központtal és két telephellyel, mely Marcali és Siófok.

A 2016/2017-es tanévtől immáron önálló köznevelési intézményként, fejlesztő nevelés-oktatást végző iskolaként látja el a súlyosan, halmozottan sérült, valamint autizmus spektrum zavarral küzdő gyermekeket, továbbra is nagyon szoros kapcsolatot tartva a nappali ellátást nyújtó, valamint a támogató szolgáltatást nyújtó intézmény egységekkel. Az együttműködés teszi lehetővé, hogy a tanulók teljes ellátásban részesüljenek. A támogató szolgálat végzi a gyermekek szállítását naponta az iskolába, szükség esetén szakorvosi vizsgálatokra. A nappali ellátás keretein belül pedig további gondozást, nevelést biztosítanak a gyermekeknek, segítséget, támogatást a családjaiknak. Ez az együttműködés iskolánk egyik erőssége.

A 2018/19-es tanévet a marcali iskola az átalakított boronkai városrészben található óvoda épületében kezdte meg. Ebben az évben az iskola székhelye is áttevődött Marcaliba.

Nagy szükség van olyan intézményekre, ahol felvállalják a szállítás, gondozás, fejlesztés, segítés feladatait. Ahol a gyermek az állapotának megfelelő ellátásban részesül, mely egy nagyon összetett tevékenység. Nevelési-, oktatási-, szociális-, egészségügyi-, gondozási feladatokat egyaránt jelent. A gyermeket ellátó szakemberek közös gondolkozását, munkáját kell összehangolni az eredményes fejlesztés érdekében. A szülők együttműködésére természetesen óriási szükség van. Az ő igényeikhez, elvárásaikhoz igyekszünk igazítani a tanítást, nevelést, mert a mi tanítványaink egész életükben más emberek segítségét kell, hogy igénybe vegyék ahhoz, hogy élhető, emberhez méltó életet tudjanak a magukénak. Ez a támasz pedig tapasztalatunk szerint legtöbbször a család.

FEJLESZTŐ NEVELÉS-OKTATÁS

Intézményünkben minden tanuló kiemelt figyelmet, különleges bánásmódot igénylő, sajátos nevelési igényű 6-23 éves korú, ezért pedagógiai tevékenységünk teljes mértékben erre a csoportra irányul. Fejlesztő nevelés-oktatást végző iskolánkban szegregáltan nevelünk sajátos nevelési igényű, súlyosan halmozottan fogyatékos, valamint autizmus spektrum zavarral küzdő tanulókat.

Fejlesztő nevelésben – oktatásban azok a súlyosan – halmozottan sérült gyermekek részesülnek nálunk, akiket, a Somogy illetve Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat illetve a Látásvizsgáló Országos Szakértő és Rehabilitációs Bizottság és a Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakértői véleménye erre a képzési formára javasol.

A csoportlétszám legfeljebb 6 fő lehet. (2o /2o12. EMMI rendelet a Működésről – Fejlesztő – Nevelés – Oktatás 14o. §) Ez nagyon fontos tényező, mert csak ilyen kis létszámú közösségben, illetve egyéni fejlesztés keretein belül végezhetünk eredményes munkát. A törvény három gyermekenként egy gyógypedagógus, hat gyermek mellé pedig egy gyógypedagógiai segítő munkatárs alkalmazását teszi lehetővé. Tehát egy tanulócsoporttal egyszerre akár három szakember végezhet összehangolt fejlesztő tevékenységet.

PEDAGÓGIAI ÉRTÉKEINK

Intézményünkre a nyitottság jellemző, olyan szemléletet képviselünk, amely állandó megújulásra képes a gyermekek fejlődése érdekében és újabb szakmai kihívásokhoz keresünk forrásokat és pedagógiai innovatív megoldásokat.

Közös értékeink: csapatmunka, sokoldalúság, rugalmasság, humor, bizalomra építés, képességfejlesztő fókusz, értékközvetítő szerep, partneri viszony, pozitív, barátságos légkör, motiváltság, otthonosság, bejósolhatóság, egymás kölcsönös tisztelete.

A tanulók felé közvetített értékeink: új dolgok iránti nyitottság – a biológiai lét, az emberi élet védelme – a másság tiszteletben tartása, – a demokrácia, az emberi jogok tisztelete – a nemzeti és helyi hagyományok, kultúra tisztelete – a haza szeretete – a szülők, az idősebbek megbecsülése – a környezet védelme, az élővilág változatosságának megőrzése – testi és lelki egészségük.

CÉLOK

Intézményünk célja, hogy vonzóak legyünk a gyermekek, pedagógusok és szülők számára. Célunk a pedagógiai tevékenységhez programot és segédletet nyújtani, mely törekszik képessé tenni a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulókat szűkebb és tágabb környezetük megtapasztaltatására, egyre bővülő megismerésére, saját életük mindennapi élményeinek megélésére és az ezekben való egyre tevékenyebb részvételre, továbbá egyszerű társas kapcsolatok, a kommunikáció kialakítására és fenntartására, aminek eredményeképpen jobb minőségű életet élhetnek, az egyéni fejlesztési tervek alapján a sérült funkciók fejlesztése az egyéni lehetőségeik figyelembevételével.

– Kommunikációs csatornák kialakítása, amelyek alkalmasak a fejlesztési feladatok ellátására, nyomon követésére – a tanuló megismert személyes tulajdonságainak figyelembevételével.

– Innovatív pedagógiai módszerek bevezetése az IKT eszközök használatával.

– Tudásmegosztás a különböző fórumokon.

– A szülői kapcsolattartás szorosabbá tétele a gyermekek egyéni képességeihez mért leghatékonyabb fejlesztés érdekében, a szülők iskolaidőn túli tehermentesítése mentális állapotuk megőrzése, javítása érdekében.

– A gyermekek hatékony fejlesztése érdekében a tanuló megismerésének eredményeit, a fejlesztési terveket, a fejlesztési folyamat eredményeit minden érintett számára – tanuló / gyermek, szülő, a gyermek fejlesztésében résztvevő szakemberek – egyértelmű és érthető folyamatos kommunikáció biztosítása (teammunka).

Célunk továbbá jelen lenni a helyi szervezetek életében, hogy jobban megismerhessék intézményünket, tanulóinkat.

– Tanulóink és családjaik társadalmi integrációjának segítése a szülői alapítványokkal, a szervezetekkel szorosan együttműködve, és a helyi közösségek érzékenyítésével.

JÖVŐKÉP

Olyan oktatási intézménnyé szeretnénk válni, mely megoldást kínál arra, hogy az integráltan nem nevelhető, sajátos nevelési igényű gyermekek folyamatos nevelés-oktatásban részesülhessenek iskolánkban az első diagnózis megállapításától, illetve 3 éves kortól tankötelezettségük végéig (23 év).

Tapasztalataink szerint a hozzánk kerülő gyermekek állapota, egyenetlen képességstruktúrája indokolja a diagnózisuknak, szükségleteknek megfelelő csoportok létrehozását (súlyosan és halmozottan fogyatékos csoport; súlyosan és halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral –továbbiakban ASD-vel – küzdő csoport; speciális tantervű ASD-vel küzdő csoport).

A magas gyermeklétszám indokolja a székhelyintézmény épületének bővítését, mely korszerű, akadálymentesített környezetben biztosítja a tanulóink speciális, ellátási igényeinek megfelelő, magas színvonalú nevelő-oktató tevékenységet. Telephelyeinken a meglévő helyiségek átalakításával, korszerűsítésével és a tárgyi feltételek bővítésével biztosítjuk az ideális állapotot a hatékony fejlesztő munkához. A felmerülő igények kielégítésére a közeljövőben új épülettel bővítjük székhelyintézményünket.